A Bloom társulata 2010-ben alakult a Jardin d’Europe keretében, a magyarországi Műhely Alapítvány által, kortárs táncprodukciók létrehozására kiírt nyertes pályázat eredményeként. A társulat tagjai fiatal alkotók-táncosok, Igor Urzelai (ES), Moreno Solinas (I) Dányi Viktória (H), Molnár Csaba (H), Sebestyén Tímea (H), tanulmányaik során, más alkotók produkcióiban és rövidebb koreográfiák létrehozásában dolgoztak már együtt korábban. Igor, Moreno és Viktória a londoni Contemporary Dance School-ban végezték tanulmányaikat közösen, Viktória tanulója volt a Budapest Kortárs Tánc Iskolának, ahol Csabával és Tímeával találkozott. A City mindannyiuk számára az első olyan alkotómunka, amelyben egy egész estés előadást hoztak létre.
A társulat filozófiája szerint az alkotók újraértelmezik a koreográfus és az előadó közötti hierarchiát, így lehelve életet az alkotófolyamatba, amelyben minden művész egyenlő mértékben és felelősséggel vesz részt.A nemzetközi alkotók közreműködésében létrejött előadása diszkriminációval, a hatalommal, félelmeinkkel, a csoport és az egyén közötti viszonyok kérdéseit járja körbe.
Az előadás 2010 októberében az isztambuli iDans fesztiválon elnyerte a Jardin d’Europe különdíját, mely 2011-ben egy a budapesti Műhely Alapítvány, a bécsi danceWeb, a brüsszeli Ultima Vez és Workspace Brussels, valamint stockholmi Cullberg Ballet együttműködésében létrejövő két hetes próbaidőszakot biztosít a társulat számára.
A BLOOM!-ot az Aerowaves 2011-re a “Kiemelt társulatok” egyikének választotta, a City márciusban szerepel a ljubjanai Areowaves fesztiválon, valamint számos más európai helyen.
Alkotó-előadók: Dányi Viktória, Molnár Csaba, Sebestyén Tímea, Moreno Solinas, Igor Urzelai
Fényterv: Dézsi Kata
Díszlet: David J. Harris
Zene: Alberto Ruiz Soler
Produkciós vezető: Rácz Anikó
A City című produkcióban öt szimpatikus fiatal mond véleményt a tánc és színház nyelvén diktatúráról, kiközösítésről, előítéletről, érvényesülésről, hatalomvágyról, félelemről, érdektelenségről, vonzalomról, sztereotípiáról, hitről és sok egyéb aktuális, és múltbéli társadalmi problémáról. Az est szépsége, hogy a fiatal alkotók egy percre sem veszítik el iróniájukat és nem kívánnak bölcselkedve magvas konzekvenciákat levonni. (...) Az előadás egésze leginkább a fizikai színház felé hajlik, de nem kerüli el a konvencionális kortárs formanyelvet sem.
Vida Virág
Személyes hangon vallani az elidegenedésről, egyéni arcokat felmutatva ábrázolni a tömeg mechanikáját ambiciózus cél, és felettébb veszélyes. Különösen, ha tiszta, kompromisszumot nem ismerő idealizmus sejlik a színpadról – az ember már-már oda se mer nézni, fél, hogy (amint mifelénk mondják) végül még mi kérünk elnézést. Visszatartott lélegzet, negyvenpercnyi szurkolás és egy megkönnyebbült sóhaj: az idealisták ideje még nem járt le. A bennünk élő huszonéves pacifista-taoista kihúzza magát, és hízik egy kicsit. Nem baj, néha neki is kell. (...) egy dolgot nehezen tudnánk elvitatni a Bloom! gárdájától: a lelkesedést és őszinteséget, amivel ezt az olykor naiv és kiforratlan, mégis vitathatatlanul megkapó vallomást elénk tárják. Olyan út ez, amin messzire lehet jutni.
Gálla Nóra, ellenfeny.hu
